A szilvalekvárfőzés rejtelmeibe nyerhettek betekintést a mezőkövesdi általános iskolás diákok Noszvajon szeptember 11-én.
Nagyon jó hangulatú délutánt tölthettek el az alsó tagozatos gyerekek a Heves megyei településen, ahol megismerkedhettek hazánk egyik legismertebb gyümölcsével a szilvával. A természet és társadalom megismerésére irányuló KEOP-os pályázatnak köszönhetően, a programban résztvevő 40 tanuló játékos és ügyességi formában tanulhatta meg a növénnyel és a belőle készülők lekvárral kapcsolatos tudnivalókat. A délután során megszerzett tudásukat kvízjáték formájában tesztelhették le a résztvevő csemeték. A jó válaszokért jutalomban részesültek, ami nem is lehetett más, mint a szilvalekvár, melyből az emlékezetes délután végén minden gyermek egy nagy üveggel kapott ajándékba a házigazdáktól.

      

      


Természetesen természetesen - Szilvalekvár főzés

A szilvalekvár főzéssel ismerkedhettek meg az iskolás gyerekek európai uniós pályázat keretében szeptember 26-án és 27-én.
A KEOP 6.1.0. projekthez „A fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok” címmel, „Természetesen természeteset” alcímmel nyújtott be pályázatot a KÉVE Közösségfejlesztő és Szabadművelődési Alapítvány. A pályázaton mintegy 5 millió forintot nyert a szervezet a projekt megvalósítására.

A pályázat lényege, hogy azt a réteget keressék meg, szólítsák meg, akiknek bemutathatóak a fenntartható életmódhoz kapcsolódó azon tevékenységek, amelyek közelebb visznek ahhoz, hogy felelevenítsék, újra használják a régi, a hagyományos, talán már feledésbe merülő szokásokat, hagyományos technológiákat. Ennek érdekében az alapkoncepcióban kiválasztották a fogyasztási szokásokhoz kapcsolódó viselkedésminták ösztönzését, amelybe beletartozik a régi tartósítási módszerek használata. Céljuk, hogy naturális eszközökkel, természetes összetevőkből állítsák elő a terméket, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. A projekt keretében a pályázatírók az eredeti szilvalekvár-, gomolya-, illetve mézkészítés bemutatását, átadását vállalták fel.

Első állomásként a gyerekek maguk szedték le és magozták ki a lekvárnak való szilvát egy mezőnyárádi gyümölcsösben szeptember 26-án. Másnap, Szentistvánon került sor a szilvalekvár főzésére, amelyből aktívan kivették a részüket az iskolás korú gyerekek is. A mai gépiesített világban segítséget nyújtanak az árammal, motorral hajtott eszközök a lekvárfőzésben is, de ennek ellenére most a tanulók a hagyományos, üstben történő lekvárfőzés technikáját sajátíthatták el. A lekvár elkészülte után a munka megérdemelt jutalmaként a gyerekek megkóstolhatták az elkészült, minden mesterséges adaléktól mentes szilvalekvárt. A zamatos, tartósítószerektől és mesterséges anyagoktól mentes étel láthatóan minden ifjú tetszését elnyerte, s megtapasztalhatták, milyen hatalmas a különbség a bolti és a házikészítésű lekvár íze és állaga között. Az iskolások nagyon jól érezték magukat a lekvárkészítés során. A projektben 40, mezőkeresztesi és a mezőnyárádi iskolás vett részt. A projekt folytatásaként legközelebb méz- illetve gomolyakészítéssel ismerkedhetnek meg majd a gyerekek.

     


Önkormányzatunk 2008 évben „Négyes község megújítása” címmel Pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez, ÉMOP-3.1.3-2008-0442 azonosító számon.

Pályázatunkat támogatásra érdemesnek ítélték az illetékes hatóságok. Terveink megvalósítására 46.741.933,-Ft támogatást ítéltek meg, 51.935.482,- Ft elszámolható összköltséggel Önkormányzatunknak 5.193.549,-Ft önerőt kell biztosítani a fejlesztéshez.


Farkas Andrásné polgármester köszöntője

Pályázatunkban szerepel a Községháza tetőfedés cseréje és nyílászárók cseréje.

  • az épületen jelenleg szabvány palafedés van, ami nagymértékben repedezett, törött, amit cserépfedésre fogunk lecserélni.

  • Az épületen régi kapcsolt gerébtokos ablakok vannak, aminek nagy részét nem lehet bezárni, annyira elvetemedett, ezért ugyanilyen formájú fa ablakokra cseréljük, hőszigetelő üvegezéssel, ez 20 db egyforma ablak cserét jelent.. Az épületen a többi homlokzati üvegfal nyílószárny beépítéssel készül, összesen 4 db. Az 5 db bejárati ajtó szintén ki lesz cserélve

  • Az épületben vegyes tüzelésű kazán működik, ami mellé 1 db gázkazánt építünk be.

Ezen munka értéke a megemelt ÁFA összeggel 17.723.469,- Ft-ba kerül.

A munka kivitelezője a MALORY Kft. (Borsodivánka, Kossuth út 11.)

Pályázatunkban szerepel még önkormányzatunk útjainak burkolat megerősítési munkái. Az érintett, felújításra váró utak az alábbiak.

  • Kodály Z. utca 1.605,-m2 burkolattal

  • Béke utca 630,-m2 burkolattal

  • Szabadság utca 1.092,-m2 burkolattal

  • Petőfi utca 681,-m2 burkolattal

  • István király utca 2.254,-m2 burkolattal

Az útépítési munkák értéke a megemelt ÁFA összeggel 31.472.751,-Ft-ba kerül.

A munka kivitelezője a SZILVÁSI TRANS Kft. (Mezőkövesd, Eper út 51.

A kivitelezőkkel a szerződéseket megkötöttük, a munkák befejezési határideje 2009. november 30.


Településfejlesztés Tiszabábolnán

Hencz Zsolt és Tállai András

Tiszabábolna Község Önkormányzata évek óta megragad minden kínálkozó pályázati lehetőséget intézményeinek korszerűsítésére és a település útjainak felújítására.

Tavaly a község vezetése pályázatot benyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez Településfejlesztés Tiszabábolna községben címmel 79.514.856 forint összköltségben. A pályázatot ÉMOP – 3.1.3 – 2008 – 0432 azonosító számon vették nyilvántartásba. Az ott élők nagy örömére a bírálóbizottság támogatásra érdemesnek ítélte és 71.563.370 forinttal támogatta.

A beruházás ünnepélyes nyitórendezvényét augusztus 4-én tartották meg Polgármester Hivatal előtti téren. A rendezvényen Hencz Zsolt polgármester és Tállai András országgyűlési képviselő köszöntőjét követően a meghívott vendégek és a sajtó képviselői megtekinthették a beruházás helyszíneit.

A fejlesztéssel megvalósul a Községháza valamint a ravatalozó felújítása, bővítése, a temető kerítésének építése illetve a Fő és Páskom utcák burkolatfelújítása.

A kivitelezést végző cégek a Szilvási Trans Kft. és a Jánosik és Társai Kft. a munkák befejezését augusztus végére tervezik.



 

Bükki Kommunikációs Kft. 2009.