Cél: A mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
Pályázók: Gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) százalékos reálváltozása nem csökken az alábbi értékeket meghaladó mértékben:
- a Településlista VI. számú mellékletében (mikrovállalkozások esetében a IX. számú mellékletben) felsorolt településeken megvalósuló projekt esetében 10%-nál nagyobb mértékben,
- a Településlista VII. számú melléklet a) és b) pontjában (mikrovállalkozások esetében a X. számú melléklet a) és b) pontjában) felsorolt településeken megvalósuló projekt esetében 10%-nál nagyobb mértékben,
- a Településlista VIII. számú mellékletében (mikrovállalkozások esetében a XI. számú mellékletben) felsorolt településeken megvalósuló projekt esetében 5%-nál nagyobb mértékben.
VAGY vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.) Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző év (2008) éves átlagos statisztikai állományi létszáma.
A fenti vállalások teljesülése a projekt befejezési évét követő 2. üzleti év végét követően kerül ellenőrzésre. Amennyiben a fenti vállalások egyike teljesül, a kötelezettségvállalás teljesítettnek minősül.
Támogatható tevékenységek:
1. Technológiai fejlesztést eredményező beruházások: új eszköz beszerzése vagy 3 évnél nem régebbi használt eszköz beszerzése,
2. Információs technológia-fejlesztés: hardver, szoftver
3. Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja (kötelező, ha még nincs honlapja)
4. A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, ha még nincs honlapja, és domain regisztrációra is pályázik)
5. Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása.
Területi korlátozás:
Amennyiben a pályázó mikrovállalkozás, akkor csak a Településlista IX., X. vagy XI. számú mellékletében található településeken megvalósuló beruházások támogathatóak. A mikrovállalkozások körébe nem tartozó vállalkozásokra vonatkozó településlista a VI., VII. vagy VIII. számú mellékletben található.
Támogatás mértéke
· a Településlista VI. számú mellékletében (mikrovállalkozások esetében a IX. számú mellékletben) felsorolt településeken az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 70%-a, középvállalkozások esetében az maximum az összes elszámolható költség 60%-a.
· a Településlista VII. és VIII. számú mellékletében (mikrovállalkozások esetében a X. és XI. számú mellékletben) felsorolt településeken megvalósuló projekt esetében az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50%-a.
A pályázatok benyújtása 2009. február 13-tól 2009. december 31-ig lehetséges.
MEGŐRZÉS-9122
A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál
A PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen pályázati konstrukcióban a jogképes munkáltatók az alábbi kivétellel pályázhatnak:
-
költségvetési szerv és intézményei (KSH 3 besorolás)
-
nonprofit szervezet (KSH 51, 52, 53, 54, 55, 56, 58, 59 /kivétel a nonprofit gazdasági társaság/, 6, 8, besorolás)
-
természetes személyek, amennyiben nem rendelkeznek vállalkozói igazolvánnyal (KSH 231 besorolás).
Feltételek:
-
a pályázat benyújtását megelőző hónapban a statisztikai állományi létszám minimum 3 fő volt.
-
rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással/EVA bevallással alátámasztott) üzleti évvel, vagy amelyek már megkezdték gazdasági tevékenységüket, azonban nem rendelkeznek lezárt ületi évvel, de gazdálkodásukról a pályázat benyújtását megelőző hónap utolsó napjáig könyvelt gazdasági eseményeikről részletes főkönyvi kivonattal rendelkeznek;
-
amelyek foglalkoztatási kapacitásukat a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg - legfeljebb egy év - nem tudják megtartani és ezt piacelemzéssel alátámasztják;
-
amelyek foglalkoztatási nehézségeiket és az ezzel járó leépítési szándékukat az illetékes regionális munkaügyi központhoz a pályázat benyújtását megelőzően, de legkorábban 2008. október elsejét követően bejelentették, de az erről szóló értesítéseket a munkavállalók felé még nem kézbesítették és vállalják, hogy támogatás igénybe vétele mellett leépítési szándékukat nem hajtják végre, vagy
- amelyek létszámleépítésre kényszerülnének. Vállalják továbbá, hogy leépítési szándékukról a székhelyük/telephelyük szerint illetékes regionális munkaügyi központot a pályázat benyújtását megelőzően írásban tájékoztatják, és támogatás igénybe vétele mellett leépítési szándékukat nem hajtják végre.
-
amelyek vállalják, hogy projektjük teljes időtartama alatt a pályázat beadásakor meglévő átlagos statisztikai állományi létszámukat megőrzik.
-
a munkáltató piacelemzéssel bemutatja, hogy nehézségei a gazdasági visszaesésből következnek és átmeneti jellegűek, továbbá a munkavállalókat csak munkahelymegtartó támogatás igénybe vétele mellett tudja megtartani.
A támogatás mértéke:
a.) A pályázat benyújtását megelőző hónapban az állományi létszám 3 és 50 fő között volt:
-
a leépítendő munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 75 %-a, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
b.) A pályázat benyújtását megelőző hónapban az állományi létszám 51 és 250 fő között volt:
-
a leépítendő munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 50 %-a, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
c.) A pályázat benyújtását megelőző hónapban az állományi létszám 250 fő fölött volt:
-
a leépítendő munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 25 %-a, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
A támogatással párhuzamosan ugyanazon munkavállalóra a START, START PLUSZ, START EXTRA kártyák kedvezménye is igénybe vehető, ebben az esetben azonban a támogatás megállapításakor a kártya által biztosított kedvezmény összegével csökkentett járulékfizetési kötelezettség vehető figyelembe.
A munkáltató foglalkoztatási nehézségeit a korábbinál rövidebb időtartammal történő munka biztosításával is kezelheti. Támogatás adható arra a kieső munkaidőre vonatkozóan, mikor a munkavállaló ténylegesen munkát nem végzett. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a dolgozóval kötött módosított munkaszerződés tartalmazza a tényleges - csökkentett - munkaidőt és az arra járó keresetet valamint a kieső munkaidőre eső személyi alapbér 80%-át.
Az a munkáltató, aki már 2008. október 1-jén, vagy azt követően végrehajtotta munkaszervezési intézkedéseit és vállalja a munkaszerződések fenti tartalmú módosítását a munkavállalói részére támogatásban részesülhet.
Lehetőség van arra is, hogy a munkáltató a munkával nem töltött időben a munkavállalót a munkaviszony fenntartása mellett képzésbe vonja. A következő képzésekhez nyújtható képzési támogatás:
-
államilag elismert szakképesítés megszerzéséhez, a szakképzés megkezdéséhez szükséges alapismereteket nyújtó oktatáshoz,
-
munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges magasabb képesítés megszerzéséhez,
-
a szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához - kivéve a felsőfokú oktatási intézményben szervezett felsőfokú szakképesítés megszerzését,
-
közúti járművek vezetésére jogosító vezetői engedélyek megszerzéséhez a 6/1996. MM rendelet 1. § (1) bekezdés e) pontja szerint.
A támogatás mértéke:
a.) Bértámogatás esetén: Mindhárom munkáltatói kategóriában a kieső munkaidőre vonatkozóan a személyi alapbér és járulékának 80 %-a. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Abban az esetben, ha a munkáltató a munkaszervezési intézkedést a pályázat benyújtását megelőzően bevezette, támogatást csak a projekt benyújtását követő időre vehet igénybe.
b.) Képzési támogatás esetén: a képzés költségének 80 %-a. A képzés időtartama nem lehet hosszabb 12 hónapnál.
Elszámolható költség:
a.) Bértámogatás esetén: a munkavállaló ténylegesen kifizetett személyi alapbére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékai, illetve a teljesítménybérezés alapján ténylegesen kifizetett bére és járulékai a kieső munkaidőre vonatkozóan a személyi alapbér és járulékai 80%-ának mértékéig.
b.) Képzési támogatás esetén: A munkaviszony mellett történő képzéskor a képzés költségének 80%-a. A fennmaradó 20% költségarány a szakképzési hozzájárulás terhére nem elszámolható.
A TÁMOGATÁS FORMÁJA
Vissza nem térítendő támogatás. Folyósítása:
támogatási előlegként;
utólagos formában, a Támogatott által kifizetett számlák és egyéb kifizetési dokumentumok benyújtását és elfogadását követően, közvetlenül a Támogatott bankszámlájára.
A pályázatok benyújthatók: 2009. január 23. és 2009. november 5. között folyamatosan.
A benyújtott pályázatok sorrendjében történik a döntéshozatal.
--
FÖDERÁCIÓ Kft.
4220 Hajdúböszörmény Poór A. u. 3.
Tel.:30-55-18-555, 20-514-58-79
Fax.:06-52-998-507 |